Pályakezdés a Morphóban

Az első pár hét, hónap egy új munkahelyen rendkívül meghatározó tud lenni – pláne, ha az egyetemről kikerülő frissdiplomásnak a szóban forgó munkahely az első teljes munkaidős állása. A Morpho előtt bár már szereztem munkatapasztalatot, azonban az itt eltöltött egy év alatt rengeteg olyan élményt és izgalmas újdonságot tapasztaltam, amit korábban nem. De mitől más számomra a Morphóban dolgozni, mint máshol?

Viszonylag későn, 20 évesen, az első egyetemi évem nyarán dolgoztam először. A klasszikus, balatoni diákmunka után aztán szerencsére már egészen hamar kipróbálhattam magamat szakmai területen is, suli alatt pedig szinte végig gyakornokoskodtam. Voltam recepciós és marketingasszisztens egy fejvadászcégnél, gyakornok az egyetemi titkárságon, illetve egy multi magyarországi kommunikációs osztályán is. Így változatos közegekben és munkakörnyezetekben tapasztalhattam meg az együttműködés kihívásait, a munkahelyi felelősségvállalás súlyát, a kommunikáció jelentőségét, és nem mellesleg azt, mennyit számít a főnök személyisége és a vezetőség hozzáállása.

Aztán a Morpho lett az első teljes munkaidős állásom. Újoncként fáradhatatlanul, motiváltan vetettem bele magamat az ügynökségi munka rejtelmeibe – a lelkesedés pedig töretlen!

A Morpho számomra – főleg a korábbi multis élményeimhez képest – kis cég, annak ellenére, hogy közel negyvenen vagyunk. Emberi léptékű, baráti légkörű: ismersz mindenkit, bárkivel elcsevegsz a reggeli kávé fölött a konyhában, és bárkihez odamehetsz, ha kérdésed van. Emellett pedig mindegyik munkanap tartogat valami kihívást, izgalmas újdonságot, érdekes feladatot, vagy egy jó beszélgetést.

Oké, elismerem, az ügynökségi munka nem csak móka és kacagás, van itt stressz, túlóra, krízis, minden mi szem-szájnak ingere. De ezen a folyton pörgő munkahelyen szánnak időt az emberekre. Van kedv és energia arra, hogy a feladatok átbeszélése mellett azt is megkérdezzék, hogy érzi magát valaki.  Odafigyelnek a személyes igényekre, a fejlesztendő készségekre. Próbálnak egyénileg és szakmailag is motiválni, utat mutatni. Imádtam például, hogy a legelső időszakban minden hét végén leültünk a csapatvezetőmmel és átbeszéltük, hogyan éltem meg az elmúlt napokat. Milyen tapasztalatokat szereztem, milyen sikerélményeim voltak, mely területeken látok fejlődési lehetőséget; illetve én is kaptam visszajelzést az addigi munkámról. Ez számomra igazi morphós újdonság volt.

Az elmúlt év alatt úgy érzem, sokat tanultam és fejlődtem a munkában. Rálátást kaptam arra, hogyan is működnek a Morphóban a mindennapi feladatok ellátásához szükséges munkafolyamatok. Bepillantást nyerhettem az ügynökségi munka rejtelmeibe, a különböző feladatok kihívásaiba, mint a koncepcióalkotás vagy az ügyfélkapcsolatok kezelése. Továbbá aktívan közreműködve végig kísérhettem projekteket az ötleteléstől egészen a rendezvény kivitelezéséig vagy éppen egy PR-kampány megjelenéseinek riportálásáig.

Mindeközben pedig saját képességeimről is sokat tanultam. Azzal például eddig is tisztában voltam, hogy a pontosságot, precizitást igénylő adminisztratív feladatok az erősségeim közé tartoznak – de hogy ezt sajtófigyeléssel és értő összefoglaló készítésével ötvözve átfogó, elemző médiamegjelenés-riportot tudok alkotni, az szuper új tapasztalat volt. Morphós életem egyik első büszkeségének tekintem azt, amikor egy nagyobb volumenű sajtóeseménnyel kapcsolatos flash reportot szinte teljesen egyedül állítottam össze. Az ilyen sikerélmények véleményem szerint elengedhetetlenek akármilyen új munkahelyen – de akkor különösen, ha pályakezdőről van szó.

Noha az első munkanapom a Morphóban már 1 éve volt, összehasonlíthatatlanul más volt, mint például a mai vagy a múlt heti. Ma már magabiztosabban és hatékonyabban kérdezek, önállóbban dolgozom, változatos projektekben veszek részt, és a kompetenciáimat kiaknázó, a fejlesztendő területeket pedig erősítő feladatokon dolgozhatok egy olyan csapatban, ahol remekül megtaláltam a helyemet. Mindemellett pedig azt az icipici, majdhogynem elhanyagolható apróságot is van szerencsém kijelenteni, hogy szuperül érzem itt magamat.

Pályakezdés a Morphóban

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!