Több generációs gondolatok

Rengeteget lehet olvasni mostanában a különböző generációk közti munkahelyi különbségekről. Természetesen a Morphóban is érezhetők ilyenek, de én korántsem látom olyan kiélezettnek a helyzetet, mint néhány cikkíró. Lehet, hogy ez részben annak is köszönhető, hogy – mint nemrég megtudtam – a xenial generáció tagja vagyok, vagyis át tudom érezni az X-esek és az YZ-sek hozzáállását és problémáit is.

Élénken emlékszem még karrierem kezdetére, amikor halálra izgultam magam, ha fel kellett hívnom az újságírókat, hogy follow-upoljam meghívásukat egy rendezvényre. Ahogy az első jópár céges levél sem ment könnyedén, pedig középiskolában tanultunk üzleti levelezést. Sok víz lefolyt a Dunán, mire nem egyfajta nehezebb kihívásnak éltem meg a napi munkát, és magabiztosan végeztem a feladataimat.

Amikor ezekbe belegondolok, bevallom, kicsit irigykedek fiatal kollégáimra, akiknek az alapok természetesen mennek. Hogy míg mi a szocialista rendszerben tanultaknak megfelelően alig mertünk kérdezni, addig ők szabadon utat engednek a természetes kíváncsiságnak. Nem véletlen, hogy egymás után két mondatban is használtam a „természetes” szót. Számomra talán ez a fő különbség kulcsa. Hogy míg mi szabályokat és mintákat követtünk és maximalizmusra törekedtünk, addig ők önmagukat adják, és izgalmas kihívásként, egyfajta új élményként élik meg többek között azt is, amikor egy tök új közegbe, például első munkahelyükre kerülnek. Hogy míg nálunk a bizonytalanságot, az útkeresést nem díjazták, addig ők bátran kipróbálnak több különböző tevékenységet, mire megtalálják a saját útjukat. Most bevillant, amikor unokatesóm tizenévesen több hangszeren is játszott ideig-óráig, mire letette a voksát a gitár mellett. A rokonok pedig zsörtölődtek, hogy nem igaz, hogy ez a gyerek semmit sem tud kitartóan csinálni. Vagy amikor 18 évesen kvázi tudnunk kellett, hogy felnőttként mit szeretnénk majd dolgozni, és annak megfelelően nagyon határozottan kiválasztani, majd végigcsinálni az ehhez vezető főiskolát, egyetemet. Ha abbahagytad vagy váltottál, ferde szemmel néztek rád, a kitartásodat bírálva. Mert nem ez volt a szokás.

Örülök, hogy ez már nem így van. Az évek rengeteget alakítottak rajtam, és mivel nyitott vagyok az újdonságokra, sokat tanultam a változásokból és másoktól, beleértve az újabb generációs kollégákat. Ugyanakkor persze jó érzés átadni a saját tapasztalataimat, mert ők is bőven meríthetnek az előző generációk tudásából. Néha furcsa bizonyos hasznos, de olykor unalmas rendszereket „rátukmálni” a fiatalokra, vagy meggyőzni őket arról, hogy időnként a türelem rózsát terem. És azt sem mindig könnyű belátni, hogy – analógiával élve – ők egy munkahelyen már nem tulajdonosok, hanem bérlők. Cserébe viszont mindig készek tanulni, iszonyú lelkesek, nem félnek az újdonságoktól, sőt élvezik azokat, és többnyire remek ötleteik vannak. Ezzel pedig engem is inspirálnak. Nekem, nekünk „idősebbeknek” pedig nem a kinevelés a feladatunk, hanem hogy élménnyé tegyük számukra a munkát, folyamatos fejlődést garantálva. És akkor van esélyünk hosszabb távú bérletre csábítani őket. Csak tudnunk kell alkalmazkodni.

Egy ilyen együttélés (talán nem túlzás így hívni, hiszen naponta 8+ órát együtt töltünk), ahogy bármelyik más, nem mentes viszontagságoktól. Engem viszont kárpótolnak az olyan nagyszerű pillanatok, amikor megismerhetem a legújabb mémeket, és Bëlga-szövegekkel vagy Dallas-szereplők neveivel viszonozhatom. Ahogy ebéd közben is jólesik a Trónok harca epizódjait közösen elemezgetni, majd elmesélni, hogy milyen volt úgy felnőni, hogy nemhogy Netflix vagy HBOGo de még adás sem volt a tévében hétfőnként.
Ifjú padavanok, tanuljatok, és tanítsatok!

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

www.morpho.hu