True Story is the Best Story – Kalandos utam a Morphóhoz

True story is the best story. Már az elején megfogott ez a mottó. Egy olyan szakmában, ahol előfordul, hogy ferdítenek, ködösítenek és a cél, hogy minél nagyobbat mondjanak, ez a beköszönő kifejezetten üdítően hatott, amikor keresés során a potenciális munkaadók feltérképzésén ügyködtem. Legújabb munkatársként – igazodva az ügynökség mottójához – hadd osszam most meg saját igaz történetemet az álláskeresésről és -találásról.

Munkahelyet találni ugyanis nehéz. Azaz, pontosítok, az ideális munkahelyet megtalálni nehéz. Korábban született már bejegyzés annak kapcsán, „mennyire nehéz embert találni”, nos, ez a barikád túloldalán éppúgy igaz. Hiába akad több lehetőség, a bőség nem feltétlenül könnyíti meg a munkakeresők helyzetét, illetve nem feltétlenül garantálja, hogy csupa szép és jó között válogathatunk. A munkáltatói márkaépítés során felhúzott mázas felszínről gyakran kiderül, hogy hamis, a kecsegtető üzenetlufik pillanatokon belül szétpukkadnak, az ígéretek pedig elszállnak, akár egy sóhaj. Hónapok óta tartó álláskeresés, több be nem váltott ígéret és rossz tapasztalat után érkeztem az első interjúra a Morphóba, kissé fáradtan, csalódva és – leginkább – bizalmatlanul. Innen szép nyerni, mondhatnánk…

Amint belépsz egy helyre, azonnal tudod. Megérzed. Én is tudtam. Az első telefonhívástól éreztem a jó vibe-ot. Láttam a perspektívát, a lehetőségeket, a csapatszellemet, a közös döntés fontosságát. Tudtam, hogy ez lesz a helyem, a folyamat mégsem volt egyszerű.

Bizony, sokat elmond egy ügynökségről, hogyan zajlik a kiválasztás. Rengeteg interjún voltam már életemben és meg kell mondjam, a Morpho ebből a szempontból rendkívül korrekt. Nem hitegetnek, ha visszajelzést ígérnek, vissza is jeleznek; kedvesek, figyelmesek, precízek. Aki már sok helyet megjárt, azt ez megnyugvással tölti el. Mindez evidensnek tűnhet, mégis igen sokat számít, mivel alkalmanként sajnos nem fordítanak kellő figyelmet minderre. (Side note: olyan eset is előfordult velem, hogy rossz néven vették, amiért e-mail-ben kértem megerősítést az adott interjú pontos helyéről és időpontjáról, mert a zajos metrón, utazás közben ért a telefonhívás és épp nem volt a kezem ügyében toll és papír, hogy feljegyezzem a pontos paramétereket.)

Az első interjú után persze próbafeladat következett, majd a mindent eldöntő utolsó kör. Azt hiszem, soha nem ültem még interjún hat (HAT!) emberrel szemben (pedig túl a harmincon megéltem pár állásinterjút és jónéhány vizsgaszituációt). Hat fürkésző szempár, hat érdeklődő, kíváncsi reménybeli leendő kolléga, akik kérdések özönét zúdították rám.

A legtöbb interjún elvárják, hogy olyannak mutasd magad, amilyennek ők látni szeretnének. Így furcsa volt egy olyan beszélgetésen részt venni, mely során tényleg meg akartak ismerni. Engem, nem pedig egy általuk elképzelt, ideális személyt. Alapos faggatózással teli alkalom volt. Furcsa, sőt, időnként kissé nyugtalanító élmény, nem értettem, miért kíváncsiak ennyire őszintén rám – akár személyes részletekre is, kezdve attól, hogy mit sportolok, milyen színházba járok szívesen, vagy épp milyen a humorom. Ám rá kellett jönnöm, hogy ez mindkettőnk közös érdeke. Mert a stratégiai szemléletmód a Morphóra minden szempontból jellemző: a munka tervezése és az ügyfelekkel való együttműködés mellett a csapaton belül is megvalósul. Hosszú időre terveznek az emberekkel, így megéri az őszinteség.

Az első pillanattól szerettem bejönni ide. A csapat részeként tekintenek rám, segítenek, támogatnak. A sok csalódás után végre úgy érzem, nem nekem kell alkalmazkodnom, hanem közös gondolkodás mentén alakulhat a jövőm.

Nekem bejött az őszinte történetmesélés – így hiteles, így éri meg. Őszinteséget kérnek, hogy ők is őszinteséget adhassanak. Ezért én is így tervezek itt, hosszú időre. True story is the best story.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!