A Suzuki útfluenszerként változtatna a közlekedési kultúrán

Lássuk be, minden vállalat folytat CSR tevékenységet. Rengeteg egymáshoz hasonló, mindemellett jó program létezik. De hogyan lehet mégis valami olyat létrehozni, amely kitűnik a tömegből, kommunikációs megoldásainkkal pedig felelősségteljes módon terjeszthetjük ügyfelünk egy igaz ügyét?

A Magyar Suzuki „Együtt az utakon” integrált közlekedésbiztonsági program létrehozásakor olyan CSR kampányt szerettünk volna, amely elindít egy párbeszédet és változást hoz egy fontos társadalmi problémában. Célunk elértük, hiszen a kampány mindkét évben hetekig tematizálta a közbeszédet, miközben érzelmeket váltott ki és edukált.

 

A suszter maradjon a kaptafánál

Egy CSR program akkor hiteles, ha a kezdeményezője is az abban a tevékenységben, amire a program fókuszál. Azt a feladatot kaptuk a Magyar Suzukitól, hogy közösen alkossunk egy látható, az utca embere által ismert, hiteles CSR programot, amellyel mindenki tud azonosulni. A kampány tervezése előtt megkérdeztük az autóvezetőket, milyen társadalmi felelősségvállalási aktivitásban látnák a leghitelesebbnek a Magyar Suzukit. Valós insightokra szerettük volna alapozni ugyanis a kommunikációs stratégiát, hogy tűpontosan célzott, hasznos tartalmakat alkothassunk. Az elvégzett reprezentatív kutatás eredménye megerősített bennünket abban, hogy a Suzuki által felkarolt, számukra fontos témák közül a közlekedésbiztonságot helyezzük fókuszba.

De milyen ügy az, amely általánosságban megszólítja az embereket, miközben a célcsoport odafigyelarra is, amit a kampány során a Magyar Suzuki mond? Autógyártóként a Suzuki mindent megtesz azért, hogy biztonságos, minőségi járművekkel szolgálja a vásárlókat. Arra viszont, hogy az autóvezetők maximális biztonságban lehessenek a járművekben, a gyártóknak már nincs valódi ráhatásuk. A forgalomban ugyanis a biztonság már nem a jármű kialakításán, hanem elsősorban a járművezetőn múlik. A közúti balesetek döntő többsége pedig rossz vezetési magatartásból, nem pedig műszaki hibából adódik.

Ahogy az életben, az úton is együtt haladunk a közlekedés minden résztvevőjével, ezért fontos, hogy mindenki kilépjen a saját buborékjából, betartsa a szabályokat és odafigyeljen a többi közlekedőre - legyen az autós, motoros, gyalogos, kerékpáros vagy rolleres.

A Magyar Suzukival  közösen létrehozott „Együtt az utakon” közlekedésbiztonsági ernyőprogram[1] keretein belül évről évre más témával hívjuk fel a figyelmet egy össztársadalmi problémára, ahol változásra van szükség. A cél az volt, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a közlekedési morál és a szabályok betartása javuljon, ezáltal pedig csökkenjen a közlekedési balesetek száma.

 

Te érintett vagy? Igen

A legfontosabb feladatunk minden évben az, hogy felkeltsük az érintettek érdeklődését az ügyünk iránt, hogy felismerjék a problémát és változtatásra ösztönözzük őket. Az érintettek köre pedig széles. Valójában mindenki az, hiszen mindannyian közlekedünk. Elérni viszont, hogy az emberek úgy érezzék, kivétel nélkül mindenkinek tennivalója van-e téren, kihívást jelent. Azt könnyedén listázzuk, hogy a többi közlekedőnek miben kéne változtatnia. De magunkat elnézően a kivételek közé soroljuk, vagy azt mondjuk, már így is minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Éppen ezért minden évben egy kutatáson keresztül vetjük fel a problémát, és kérdezzük meg az embereket, hogy látják saját magukat, illetve a közlekedés többi résztvevőjét az éves kampánytémánk mentén. 2022-ban azt vizsgáltuk, mennyire figyelünk oda egymásra az utakon, hogyan változik a viselkedésünk a váratlan, stresszes vezetési szituációk hatására. 2023-ban pedig a megkülönböztető jelzést használó járművek közlekedési támogatására fókuszáltunk.

 

Együtt a változásért

A mondandónkat évről évre minél szélesebb körben szeretnénk eljuttatni, ennek egyik módja a széles kommunikációs eszköztár felsorakoztatása. A másik lehetőség erre az, ha minél több olyan partner, influencer és szakember áll az ügyünk mellé, akik növelik a program és az üzeneteink terjesztését, illetve hitelességét. Ne feledjük, rájuk odafigyelnek, mindemellett meg tudják mutatni akár a saját történetükkel, akár a kutatási eredmények anomáliáinak kiemelésével mely helyzetekben, miért és hogyan szükséges változtatnunk a közlekedéskultúránkon.

Az első évben Semjén Nóra (Anyakivan), Tőrös Balázs és Vályi István a saját közösségével közösen ötletelt és tett javaslatot arra, hogy hogyan léphetnénk ki a saját buborékunkból, és miként lehetnénk egymással kedvesebbek, figyelmesebbek az utakon. A Magyar Suzuki, Csörgő Lászlóval a Driving Camp vezető trénerével, Rusznák András közlekedésbiztonsági- és igazságügyi szakértővel és Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológussal közösen választotta ki, majd alakította tovább a nyertes javaslatot, Anyakivan Előzékeny KRESZ ötletét. A megszülető 14 előzékenységi KRESZ pontot a social mediaban terjesztettük egy 14 napos kihívás keretében a pontokat szintén kipróbáló és propagáló influenszerek bevonásával.

A második évben is ragaszkodtunk a három közlekedési szakértőhöz, hiszen kiderült, szakmaiságuk megfelelő alapot jelent kulcsüzeneteink megfogalmazásához, a pontosan célzott, hasznos tartalmaink megalkotásában és a kampány hitelességének megtartásában. Ebben az évben együttműködtünk a katasztrófavédelemmel, a mentőszolgálattal és a rendőrséggel, illetve Szabó Kimmel Tamás színművésszel. A 2023-as téma külön szlogent is kapott: „Együtt az utakon – Adj utat, ments életet!”. Ezúttal is cél volt a figyelemfelkeltés mellett az edukáció, ezért tippekkel segítettünk a közlekedés összes résztvevőjének, hogy tudunk a leginkább segíteni a segítőknek. Szerettük volna megmutatni, hogy a megkölönböztetőjelzést használó járművekkel való találkozás még a szakemberek számára is extrém szituációnak számít az utakon. Éppen ezért a laikus Szabó Kimmel Tamás színész mellett Rusznák András  igazságügyi közlekedési szakértőt is a volán mögé ültettük egy rendőr, illetve mentőautós szimulált szituációban. A pulzusszám emelkedésük és a reakcióidejük lassulása

egyértelműen igazolta, mennyire fontos a tudatos felkészülés az ilyen helyzetekre.

 

Kitűnni a tömegből

Évente számos remek közlekedésbiztonsági kampány valósul meg, hiszen nem csak a járműipari vállalatok, hanem a hivatalos szervek is folyamatosan igyekeznek edukálni a társadalmat. A változás igénye rendszeresen felvetődik. De ha megkérdezzük az utca emberét, mégis keveset tudnak felidézni belőlük. Hogyan legyen tehát egy jó program hiteles, emlékezetes és nagy elérésű, különösen pedig az indulásának évében? Részünkről az első évben Stohl Andrásban láttuk erre a garanciát, akinek a történetét mindannyian jól ismerjük: korábban kétszer is megtestesítette azt a vezetői példát, amely ellen az „Együtt az utakon” harcol. Több mint egy évtizeddel ezelőtti, második súlyos balesete után, a börtönbüntetését letöltve igyekszik bizonyítani, hogy tanult a hibáiból, változtatott a vezetés közben tanúsított viselkedésén. Hittünk abban, hogy egy olyan közszereplő, aki megfizette viselkedésének az árát és beismerte hibáit, azóta pedig jó példát szeretne mutatni másoknak, megfelelő és hiteles példa lehet arra, hogy van esély a változásra. A színész, televíziós műsorvezető esete is jól mutatja, hogy miért kiemelten fontos körültekintőnek lenni az utakon, és betartani a KRESZ-szabályait. 2023-ban pedig abban láttuk a siker kulcsát, fedélzeti kamerás felvételek bemutatásával felhívjuk a figyelmet arra,:hogy a megkülönböztető járművekre még a tudatos vezetők is a szokásosnál lassabban reagálnak, ezért fontos a tudatos felkészülés erre a helyzetre.

 

De sikerült kommunikációs megoldást találni ügyfelünk kihívására?

Kijelenthetjük, hogy igen, hiszen mindkét évben az „Együtt az utakon” kampány jóvoltából hetekig téma volt a social felületeken és a közbeszédben is a hazai közlekedési morál helyzete és az igény annak megváltoztatására. Olyan integrált kampányokat hoztunk létre, amelyek érzelmeket váltottak ki, interakciókat generáltak, miközben elgondolkodtattak és edukáltak. A szakértők és a résztvevő influencerek szakmai és személyes történeteihez minden elért érdeklődő tudott kapcsolódni. Stohl András bevonása figyelemfelkeltő volt. Az ő tudatos szerepeltetése sokakat elgondolkodtatott, ugyanakkor erősítette a tényt, soha nem késő és szükségszerű a változás a közlekedésben. A számok terén is sikerült kimagaslóan teljesíteni: a social mediaban organikusan több mint kétmillióan, fizetett módon több mint 4,5 millióan találkoztak a kampányüzenetekkel. A sajtóban több mint 100 megjelenés született organikus és fizetett együttműködéseknek köszönhetően.

Az „Együtt az utakon” bronzdíjat kapott az idei PREXA díjátadón (PR Excellence Hungary Award) "Issue management" és döntős volt a "PR vezérelt integrált kampány" kategóriában, emellett shortlistre került az IPRA (International Public Relations Association) Golden World Awardson.


[1] Az „Együtt az utakon” ernyőprogram és koncepció kialakítása a Morpho szellemi terméke, az éves kampányok viszont minden évben a Magyar Suzuki digitális ügynökségével közösen kerülnek kialakításra és megvalósításra. Ez 2022-ben a Cluso, 2023-ban a BeSocial volt.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!