Komfortzónán túl, a mindenen innen
„A komfortzónám olyan, mint egy kis buborék körülöttem, amit különböző irányokba toltam, és egyre nagyobbra és nagyobbra tágítottam, amíg a teljesen őrültnek tűnő célok is, végül a lehetséges tartományába kerültek.” (Alex Honnold)
Általában a megújul igével kifejezett folyamat, történés az a tény, hogy valami újra kezdődik, újjászületik. Tágabb értelmezésben olyan korszak, irányzat, amelyben a közösség vagy a szellemi élet valamely vonatkozásban megújul.
Megújulásra bármikor szükségünk lehet, nem kell Húsvétig várni rá. A környezetünk folyamatosan változik, még ha ez nem is mindig tetszik. Ilyen környezetben az egyes szövetségek, államok, a bennük működő vállalatok, és azokat irányító politikusok, szakemberek is, ha tetszik, ha nem, változnak, mert változtatniuk kell. Esetleg újabb elemeket emelnek be a működésükbe, irányt vált a gondolkodásuk, szokatlan döntéseket hoznak. Pontosan erre van szükségünk nekünk is!
Ma az emberiség nagy részének egyik legnagyobb baja a túlzott kényelem, kívül és belül egyaránt. Nagyon nehezen adunk le abból a kényelmi szintből, amit megszoktunk és amiben jól, biztonságosan élünk. Még akkor sem mondunk le róla, ha tudjuk, nem mindenben megfelelő az adott helyzet.
A megújulás történhet proaktív vagy reaktív módon. Abban valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy szerencsésebb, ha mi magunk felismerve egy szükségszerűséget, elébe megyünk az eseményeknek és változtatunk. Jobb, mint megvárni, hogy az erre kényszerítő erő elérjen minket és cselekvésre bírjon és kimozdítson a komfortzónánkból.
A komfortzóna szándékos elhagyása egy másfajta gondolkodásmód kialakításával kezdődik. Míg a rögzült gondolkodásmód a kudarctól való félelem csapdájában tart minket, a – nevezzük így – fejlődési gondolkodásmód kitágítja a lehetőségeket. Arra ösztönöz, hogy tanuljunk és vállaljunk egészséges kockázatokat, ami pozitív eredményekhez vezethet az élet minden területén.
Hogyan kezdjük?
Lehet apró, módszeres lépéseket tenni, és lehet nagyobb, merészebbeket. A komfortzóna elhagyása nem jelenti azt, hogy vakmerően eldobjuk az eddigi szokásainkat, vagy az óvatosságot. Minden egyes lépés előrehaladásnak számít. Kezdhetjük azzal, hogy beazonosítjuk az élet azon területeit, ahol a kényelem érezhetően jelen van az életünkben, ahol megtorpant a fejlődés.
Munkánkkal járó találkozásaink, beszélgetéseink ebben nagy segítséget jelenthetnek. Hiszen, ha jól figyelünk, érzékelhetjük, egy-egy beszélgetés, találkozás mennyi információt hordoz. Nincs más dolgunk, mint meghallani a felénk érkező kéréseket, kritikákat. Ezek mentén elindulva, saját határainkat tágítva – akár tanulással, új helyzetekbe való belehelyezkedéssel, önvizsgálattal – tudunk egyre jobban kiteljesedni egyénileg és mint a munkahelyi közösség tagjai is. Az önismeret türelmes ápolása, az egyes zónák határainak felmérése a biztos módja annak, hogy a folyamat a lehető legsimább, de mégis haladós legyen
Ha ezt a munkát magunkon jól végezzük, tudjuk majd bátorítani ügyfeleinket is a komfortzónájuk elhagyására és segíteni a megújulási folyamataikat a kommunikáció területén.
Neked mi jelentené a komfortzónád elhagyását? Új helyzetek, ismerősök, új feladatok, ismeretek megszerzése? Különleges ízekkel, illatokkal való találkozás? Megszokottól eltérő zenei stílus hallgatása? Kortárs színházi élmény befogadása? Extrém sporteseményen való részvétel? Jót beszélgetni valakivel, akivel nem értesz egyet? Egy olyan kérdés kimondása, amit soha nem mertél, még magadnak sem megfogalmazni?
Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!
LinkedIn / Facebook / Instagram
Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!