Az ipari forradalom óta időről időre visszatérő kérdés, hogy elveszik-e az emberek munkáját a gépek. Szövegíróként engem mostanában ért utol egy ilyen felvetés, amióta a csapból is a ChatGPT folyik, amelyet most már a nagyközönség is használhat. Vajon néhány éven belül új szakmát kell keresnem, mert egy mesterséges intelligencia (MI) írja vagy lektorálja helyettem a sajtóközleményeket, szakmai cikkeket, blogbejegyzéseket és közösségimédia-posztokat? Az eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, egyelőre nem konkurenciaként kell tekintenem a technológiára, inkább lehetőségként és támogatóként segíti a munkámat, amivel kicsit óvatosan kell majd bánni.
„A komfortzónám olyan, mint egy kis buborék körülöttem, amit különböző irányokba toltam, és egyre nagyobbra és nagyobbra tágítottam, amíg a teljesen őrültnek tűnő célok is, végül a lehetséges tartományába kerültek.” (Alex Honnold)