10 ok, hogy bátran használd az Instagram sztorikat!
Az Instagram egyik legnépszerűbb funkciója mára kétségtelenül a Stories lett, hiszen több, mint 250 millió ember használja nap mint nap, megjelenése óta pedig még több időt töltenek a felhasználók az alkalmazáson. Ráadásul az Instagram volt az egyedüli közösségi média platform, ami növekedést tudott felmutatni a tavalyi évhez képest, emiatt biztos vagyok benne, hogy hamarosan frissíteni kell felsorolásomat!
Bár a social media egyik kulcsszava már tavaly is a sztori volt, mégis azt tapasztaljuk, hogy sok ügyfelünk (minden érvelésünk mellett is) ódzkodik a használatától. Értik, de... „24 óra alatt eltűnik”, és „nem mindig és nem feltétlenül annyira megkomponált, fullprofi minőségi tartalmak, mint a feedbe kerülő posztok”. A felhasználók viszont épp ezért szeretik – mert ha lemaradnak, kimaradnak, és mert lazább, kötetlenebb és közvetlenebb kommunikációs forma, főleg, mióta a reakciókat is bekapcsolták.
Mi szeretjük a sztorikat, látjuk a hasznosságukat és eredményességüket, ezért grafikai csapatunkkal összedugva fejünket, gyakran tervezünk kreatív megoldásokat az általunk kezelt oldalakra, illetve az influencer együttműködéseink tervezése során is élünk a sztorik adta lehetőségekkel. Önmagában persze egy sztori sem állná meg a helyét, de a többféle platform együttes használata igazán szép számokat és emlékezetes megjelenéseket eredményez!
A továbbiakban nézzük, miért ajánljuk ezt a formátumot ügyfeleinknek:
1. Storytelling: a Stories funkció megadja a kellő szabadságot arra, hogy kreatívan és spontán elmesélhesd márkád saját történetét.
2. Játékosság: aktivizáld követőidet kérdésekkel, A-B opciós- és csúszka szavazásokkal. Lehetőség adódik kommunikálni a követőiddel, illetve visszacsatolást kapni kampányodról, rólad, ők pedig szívesen megosztják véleményüket.
3. Személyesebb! A felhasználók sokkal közelebb érzik magukhoz márkád, ha beavatod őket a „behind the scene” pillanatokba is, egy szóval elhintheted, hogy mire készülsz éppen, ami felkelti majd érdeklődésüket.
4. Hagyd, hogy felfedezzenek! A storyk taggelése lehetővé teszi azt is, hogy olyanok is találkozzanak tartalmaiddal, akik eddig még nem követtek.
5. Engagement növelése. A Stories az egyik legjobb eszköz arra, hogy fenntartsd követőid figyelmét könnyeden és játékos formában úgy, hogy akár több üzenetet is megosztasz összefűzve a nap folyamán.
6. Elrejthetőek. Ha nem szeretnéd, hogy a versenytársad is lássa, egy egyszerű beállítással lehetővé teheted, hogy ne érjék el.
7. Nyomot hagy úgy is, hogy nem marad ott örökké: ütős tartalmakkal , a megfelelő vizuális eszközökkel, érzelmi bevonással emlékezetessé teheted.
8. Link elhelyezése: most csak a legalább 10,000 követővel rendelkező üzleti profilok tudnak URL-t elhelyezni; ha a követők felhúzzák a kijelzőt, a weboldalra vezeti őket. Reméljük hamarosan mindenkinek elérhetővé válik!
9. Imádják a tartalomgyártók, csak úgy, mint mi „halandók emberek”, emiatt, ha együttműködsz velük, lehetőség adódik igazán kreatív tartalmak készítésére. Ráadásul a fent említett linkeket is szívesen elhelyezik neked, átvezetve az új potenciális követőket a weboldaladra
10. Hirdethetők, így azokat a felhasználókat is eléred, akik eddig még nem követtek.
Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!
LinkedIn / Facebook / Instagram
Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!