A kevesebb több meséje

Bölcsész vagyok és vállalom. Viszont amikor sajtóközleményt írok, akkor el kell felednem a barokkos körmondatokat, le kell nyesnem a felesleges sallangokat, de még a jelzők halmozásától is igyekszem eltekinteni. A jó közlemény esetében a karakterszám bizony nem számít bele a jegybe. Röviden és tömören kell átadnunk ügyfeleink üzeneteit. Hogy ez könnyen hangzik?

Eleje Egyszer volt, hol nem volt

Sosem felejtem el, amikor az egyetemen fiatal oktatónk bejelentette, felvételizik a Yale-re. Hüledezve hallgattuk szaktársaimmal, hogy az egyik feladat során egy igen komoly és összetett témában kellett véleményt írnia – de fél oldalban!! Sikerült neki, felvették. Mi pedig írtuk tovább a többoldalas beadandókat. Aztán kiszabadulva a munkaerőpiacra, péeresként sokszor láttam olyan közleményeket, amelyeknél már a lead után erős késztetést éreztem némi bóbiskolásra. Mi, magyarok kiváltképp szeretünk megmerítkezni a szövegtengerben.

Közepe Az Óperenciás-tengeren is túl

Karrierem kezdetén én sem írtam röviden. Azonban az évek során azt tapasztaltam, a világ és a fogyasztói szokások folyamatosan változnak, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell azokhoz. Ma az emberek nem olvasnak el hosszabb szövegeket, cikkeket (nem véletlen, hogy egyre több online orgánum jelzi, hány perces cikkre kattintottunk). Nekünk, tartalomalkotóknak meg kell tanulnunk rövid és hatásos, mégis minden lényegi információt tartalmazó anyagokat írnunk. Ez pedig nem is olyan egyszerű. Nem pusztán a simplicity jelenségéről van szó, sokkal átgondoltabbnak kell lennünk. Nem szépirodalmi művet írunk ugyanis, ahol a gondosan felépített és megformált mondatok által kell olvasói élményt szolgáltatnunk.  

Mi a rövid, velős sajtóközlemény titka?

Tippek

  • Szakértelem: Nem árt jól ismerni ügyfelünket és a szakterületet, amelyben tevékenykedik. No és persze az is fontos, hogy mi magunk kiválóan értsünk a szakmánkhoz.
  • Lényeglátás: Elengedhetetlen, hogy a kapott háttéranyagokból szempillantás alatt képesek legyünk kiszűrni a lényeget, és meglátni azt, ami megfelelő hírértékkel bír, amire felhúzhatjuk az anyagot.
  • Elengedés: Nem szabad beleszerelmesedni saját mondatainkba. Tudni kell elengedni a felesleges szóhalmazokat.
  • Tagolás és tippek: A jól megfogalmazott alcímekkel már eleve sok információt átadhatunk, helyet és időt spórolva. Rövid tippek alkalmazásával pedig célzottan adhatjuk át ügyfeleink üzeneteit.
  • Főszerepben az olvasó: Legyen szó az újságíróról, aki megkapja, vagy a hírfogyasztóról, akihez végül eljut anyagunk, az idejük véges, s ehhez kell alkalmazkodnunk. Ne pocsékoljuk el felesleges mondásokkal a ránk szánt perceket!

Itt a Vége, fuss el véle

Ma is hajlamos vagyok a terjengősségre, ha nem figyelek. Viszont egy ideje különös kísérletbe kezdtem: elkezdtem a városban, boltban, utcán, békávén látott-hallott humoros szituációkkal szórakoztatni a barátaimat, ismerőseimet a legnagyobb közösségi média felületen, a lehető legrövidebben, a beszédes #szilviegypercesei címkével ellátva. Hiszen ott sincs idő regényolvasásra. Ami görgetés közben befogadható mennyiségnek minősül, azt fogják elolvasni. A mi feladatunk, hogy a rövid szöveget is értékkel töltsük meg, legyen szó saját Facebook posztunkról vagy partnerünk közleményéről.  

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!