Válságkommunikáció a VUCA-világban
A VUCA betűszó jelentése folyton változó (volatile), bizonytalan (uncertain), összetett (complex) és többféleképpen értelmezhető (ambiguous). Ez a leírás szinte mindent elmond arról a kihívásokkal teli környezetről, amelyben ma a vállalatvezetők elemeznek, terveznek, döntéseket hoznak és persze végrehajtják a csapatukkal mindazt, amit elhatároztak.
Tartalompazarlás. Ne már!
A jó tartalom elad. Ismertté tesz, hitelességet és bizalmat épít. A jó tartalomról beszélgetünk. Témává válik. Érdekel. Ott tart. Szinte várod a folytatást. Még többet szeretnél tudni róla.
Régen minden jobb volt?
Avagy a sajtós és a „péeres” viszonyának metamorfózisa
Pontosan tíz évvel ezelőtt csöppentem a PR világába, teljesen véletlenül – de ez más történet. A minap, amikor ez eszembe jutott és végre magamhoz tértem a „tejóégdeöregvagyok” valamint a „hogytörténhetettezmeg” típusú gondolatok által okozott kezdeti sokkból, azon tűnődtem el, mennyire megváltozott tíz év alatt minden.
Túl a pendrive-on és a noteszen
„És mit kapjanak az újságírók?” – tapasztalatból tudom, hogy olykor az utolsók között hangzik el ez a kérdés egy sajtóesemény előkészületei kapcsán. Pedig egy kis kreativitással és odafigyeléssel olyan emléket vihetnének haza, ami miatt legközelebb is szívesen csatlakoznak hozzánk. De mi is a sajtóajándék funkciója - és mi nem az?