Vissza a jövőbe

Pörögnek a hetek, egyik a másik után. Megszoktuk, hogy itthon dolgozunk és közben dehogyis szoktuk meg. Megszoktuk, hogy nem megyünk sehova, ha mégis, az már nem olyan, mint volt, és közben vágyunk vissza a régi életünkbe. Megszoktuk a maszkot, amit nem lehet megszokni. Megszoktuk, hogy ez egy most, és reméljük, hogy a jövő más lesz. De milyen?

Mi is olvassuk a jövővel, a következő normálissal kapcsolatos különféle előrejelzéseket, sokat beszélgetünk róla, tervezzük mi is a jövőnket. Nehezíti a dolgot, hogy senki sem tudja a biztos válaszokat, senki sem írta még meg az „Élet a COVID-19 után” című közel sem tudományos-fantasztikus könyvet. Valószínűségek és minták alapján próbáljuk megfejteni, hogy milyen lesz, milyen legyen az életünk a koronavírus után. Már el-elindulnak a működések, éledezik az életünk, de még mindig sok a kérdés, aminek mentén próbáljuk értelmezni az új normálist.

Homo-fisz

Kíváncsi vagyok, mennyire válik általánossá az otthoni munkavégzés. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy jól működik a munka így is. Az előrejelzések jelentős része is azt vizionálja, hogy sokan maradnak majd otthon, és mi is azzal számolunk, hogy a kollégáink többet, rendszeresen dolgozzanak otthonról. Ugyanakkor, bár kétségtelenül vannak előnyei bizonyos gondolkodós, elvonulós munkák esetében, de még a legalkalmazkodóbbaknál is érezni az otthoni lét hátrányait: hiányoznak az irodai beszélgetések, a közös gondolkodások, az elcsípett gondolatok, az együtt nevetések, a baráti csevejek, az inspirációk, az ebédbeszerző séták, a magassarkú cipők, a szemkontaktus és egy kényelmes szék. A munkára fókuszálunk, de emberek vagyunk, társas lények, nem „otthonra” vagyunk kitalálva. Szükségünk van az emberi kapcsolatokra, a kötetlen interakciókra egymással.

Biztonságban, de hogyan?

Viseljünk-e maszkot vagy kesztyűt az irodában is? És ha igen hogyan, meddig? Hogyan használjuk a közös tereket? Tényleg mindenhol másfél méterre üljünk, álljunk egymástól? A biztonságunkat szolgáló intézkedések, a szükséges rossz.  Hiszen, a mi szakmánk nem olyan, ahol ideális, ha maszkban kell ülni az asztalainknál, hogy nagy ívben kerüljük egymást a folyosón vagy a tárgyaló két végében ülve tartsunk kétfős megbeszélést. Emberi igényeink mellett a munkánkban, a kreativitásunkhoz, sőt a hatékonysághoz is szükség van a közvetlen interakcióra.

Tanulságok

Sok mindenre jó volt ez a pár hét otthon, egyebek mellett tanultunk. De még mennyi mindent! Megtanultunk neten meetingelni, sőt, megtanultunk a megbeszélésekre időben érkezni! Megtanultunk neten borozni és sörözni is. Megtanultunk minden eddiginél jobban odafigyelni, nemcsak magunkra, de egymásra is: a csapatra, az ügyfelekre, a családra, az idősekre. Megtanultunk kezet mosni, maszkot varrni. Megtanultunk otthon is hatékonyak lenni, projektmenedzsment szoftverben zsonglőrködni, hatékonyságot mérni, online brainstormingolni... Megtanultunk figyelni a pihenésre, és mások pihenésére.

Milyen jövőbe megyünk vissza?

Egy még kiszámíthatatlanabbnak tűnő, kicsit ismeretlen, óvatosan boldog, visszafogott, és még mindig meglepetésekkel teli jövőbe. Egy jövőbe, ahol a napszemüvegtokban ott figyel a maszk, ahol a zsebedben ott a kézfertőtlenítő, ahol normális lett a home office, ahol nem írsz sms-t, hogy bocs, késni fogok, hanem videochaten vezetés közben becsatlakozol a megbeszélésbe. Csak úgy, természetesen. 

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

www.morpho.hu