A Morpho márciusban az elsők között vonult home office-ba. Sokaknak nagy könnyebbség volt ez, szívesen dolgoznak otthonról, ráadásul a napi békávézást is meg tudják így spórolni – én, sajnos vagy sem, de nem tartozom közéjük. Mindig is jobban szerettem emberek között tölteni az időmet, ráadásul a hatékony munkavégzéshez szükségem van az irodai környezetre, ahol igazán tudok a feladataimra koncentrálni, és semmi sem tereli el a figyelmemet. Arról nem is beszélve, hogy így most hogyan fogok egyeztetni a közvetlen kollégáimmal, és mi lesz a napi csitcsettel, amikor a konyhában megvitattuk a legfrissebb recepteket és persze celebpletykákat.

Most, hetekkel később már úgy érzem, kár volt aggódnom, ez megoldódott, sőt, még többet is kaptam, mint amire számítottam. Éppen most zajlik életem eddigi leghosszabb csapatépítője.

A közvetlen csapatommal minden reggel együtt indítjuk a napot, és ügynökségi szinten is rendszeresen tartunk terefere órákat, ahol kötetlenül tudunk egymással beszélgetni, mintegy helyettesítve a konyhai pletyi időt. A közvetlen kollégáimmal messengeren is tartom a kapcsolatot, viszont azt vettem észre, hogy a beszélgetések egyáltalán nem a munkára korlátozódnak, sőt. Sokkal több időt töltünk olyan témákkal, amikre irodai körülmények között nem biztos, hogy lett volna időnk, egyre jobban megismerjük egymást. Az elmúlt hetekben megtudtam például, hogy van olyan köztünk, aki gyerekkorában vadászkürtölt, és olyan is, aki élt Ázsiában. A videóhívásoknak hála láttuk már egymás kis dolgozós kuckóját és ha csak virtuálisan is, de már szinte ismerjük a másik családját, és (állati) lakótársait. Tisztában vagyunk vele, ki-mikor és mit főz, sportol vagy hogyan szeretünk kikapcsolódni. Mivel együtt és egy munkahelyen dolgozunk, pontosan ismerjük a másik helyzetét, így a jelenlegi állapottal, vagy éppen az aktuális fejleményekkel kapcsolatos félelmeinket, meglátásainkat is könnyebben osztjuk meg egymással, és talán így tanácsot is könnyebben adunk.

Amit pedig különösen szeretek ebben a faramuci helyzetben (ki gondolta volna, hogy lesz ilyen, én biztosan nem), hogy az ügyfeleinkkel is egyre közvetlenebb kapcsolatot tudunk kialakítani. Persze ezen a területen sem lehet általánosítani, mindenki máshogy viseli a helyzetet, de én csak jó tapasztalatokról tudok beszámolni. Ezen a fronton is szinte teljesen közvetlen lett a kapcsolatunk, a napi teendők, projektek előrehaladását érintő megbeszélések kibővültek. Megosztjuk egymással az aktuális lelkiállapotunkat, húsvétkor a kolléganők kisfiai videós verssel köszöntöttek minket is, de beszélgettünk már estébe nyúlóan a húsvéti maradék eltüntető tippekről és a legújabb netes mémekkel is rendszeresen szórakoztatjuk egymást.

Egy szóval, a fizikai távolság ellenére – vagy talán pont azért – sokkal több mindenkihez tudtam közelebb kerülni, mint általában, ami szuper és remélem, hogy hosszú távon is megmarad. Mármint a közelség és az összekovácsolódás. A távolságot szívesen elengedném már.