Influencer marketing – őszintén és lelkesen!

Őszintén hiszek a véleményvezérek erejében. Jobban elhiszem VR Pistinek, hogy egy laptop olyan brutál erős, vagy Aviana Rahlnak, hogy egy szép cipő öltöztet, mintha ugyanezt a tévében látnám. Sőt, Fit.Love.Rékának még azt is elhiszem, hogy maratont futni földöntúli boldogság, pedig örülök, ha heti legalább egyszer az öt kilométerem megvan. Hogy miért? Mert őszinte a kommunikációjuk.

Amikor partnert választunk influencer marketing kampányainkhoz, számításba vesszük, hogy megfelel-e a márkának, kikhez szól, mekkora és milyen összetételű a közönsége, milyen az engagementje, mennyi a saját tartalma és milyen sok nála a hirdetés. Ugyanakkor, tapasztalataim szerint, vannak nem számszerűsíthető, szubjektív mutatók is, amiket mérlegre kell tenni, mert nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy eredményes lesz-e a kampány, és ahhoz is, kivel lesz jó dolgozni a megvalósításon. Ezek pedig az őszinteség és a lelkesedés.

Igaz történetet mesélni csak őszintén lehet. Éppen ezért olyan véleményvezért keresünk ügyfeleink kampányaihoz, aki nemcsak egy munkát lát a megbízásban, hanem olyat, akinek az érdeklődését felkelti az „eladni” kívánt termék vagy szolgáltatás, aki velünk együtt tud lelkesedni. Amikor partnert keresünk, mindig alaposabban beleolvasunk a tartalmaiba: miket ír a képek alá, hogyan beszél a videóiban, hogyan válaszol a kommentekre, mert ez sokat elmond a személyiségéről. Azokat szeretjük ajánlani ügyfeleinknek, akik láthatóan őszinték a csatornáikon. Amikor megkeressük a lehetséges partnereket egy ajánlattal, figyelünk arra is, milyen kérdéseket tesznek fel, milyen ötleteket dobnak be (bedobnak-e egyáltalán saját gondolatot, vagy csak beárazzák, amit kérünk), adnak-e visszajelzést az ötleteinkre, fogalmaznak-e meg véleményt ezekkel kapcsolatban. Azt érdemes választani, aki a mi ötleteinkhez hozzáteszi a sajátjait, aki megmondja, ha ezt vagy azt másképp valósítana meg, mert ez azt mutatja, hogy foglalkoztatja az ajánlatunk. Örülünk, ha a partner örül (és nem csak tudomásul veszi), amikor megjön a kampányindítás jóváhagyása. És tudjuk, hogy jó lesz együtt dolgozni azzal, aki figyel arra, hogy az ő oldalán hogyan teljesül az együttműködés, nem kell noszogatni, mert a határidőket betartva érkezik az ígért tartalommal.

Hogy egy példát is említsek, volt egy sajtóeseményünk, ahova influencereket is hívtunk. A Fitbit új okosóráját mutattuk be, és volt egy vendégünk, akivel korábban dolgoztunk együtt a márka kommunikációján – a kampány során pontos volt, együttműködő, jó ötleteket és tartalmakat hozott, nagyon szerettük a közös munkát. Nos, ő volt az, aki az eseményen azt mondta, a közös projektünk óta vágyik egy Fitbit karkötőre. Na ez az a lelkesedés, amit most és a jövőben is keresünk!

Sokan mondják, hogy az influencer marketing egy lufi, ami idővel ki fog pukkadni. Szerintem nem kell kipukkadnia, inkább le kell tisztulnia a folyamatoknak. Most mindenki influencer kampányt akar folytatni, a véleményvezérek többsége pedig érthető módon keresni szeretne a megbízásokon. Kipukkadás helyett – úgy látom – inkább be kell álljon egy egyensúly, ahol a márkák olyan partnerekkel dolgoznak együtt, akik őszintén és lelkesen tudják elmesélni az igaz történeteiket, az influencerek pedig a hitelességük megőrzése érdekében olyan megbízásokat vállalnak el, amikben őszinték és lelkesek tudnak maradni. És ha ez így van/lesz, akkor ez az eszköz még évekig tartogathat izgalmakat az ügynökségeknek és közönségnek egyaránt.

 

Influencer marketing – őszintén és lelkesen!

Ha tetszett a bejegyzés, gyere vissza máskor is vagy kövess minket a közösségi médiában!

LinkedIn / Facebook / Instagram

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Keress minket bátran!